A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szíved,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges,
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
