A
lányom jóvoltából részt vehettem egy városi versünnepen, ahol a
gyerekeket köszöntő díszvendég Buda Ferenc Kossuth-díjas költő arról
beszélt, hogy amikor mintegy ezer évvel ezelőtt ide érkeztünk a
Kárpát-medencébe nagyon jól elkülöníthetők voltunk az itt élőktől
külsőnk alapján: manapság már szinte olyanok vagyunk, mint bármely
szomszédos ország lakói. Ami megkülönböztet bennünket: az a csodálatosan
szép magyar nyelvünk és a dalaink: vigyázzunk rájuk és ápoljuk őket
gondosan!
Talán
kevesen ismerik a 75 éves költőt, aki Debrecenben született, de a 60-s
évektől Kecskeméten illetve a környékén él (jelenleg Tiszakécskén).
Érdemes keresgetni és olvasgatni a verseit!
Isten szalmaszálán
Gömbölyű szivárvány
egykoron valék –
Isten szalmaszálán
rezgő buborék.
Majd a földre hulltam
fénylő mag gyanánt,
látni úgy tanultam
tőled, földanyánk.
Mégis: egyre marnak
ordas kételyek:
ápol s eltakar? vagy
élve eltemet?
Tán ha egyszer
– nemsokára? –
én következem,
elmúlásom ára majd a
folytatás leszen.
Gömbre írt szivárvány –
egykor az valék:
Isten szalmaszálán
szappanbuborék.
Ne rejtőzz el…
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
[IDŐ]
I.
Rügyfakadástól
átnyilallik életünk
hószakadásig.
II.
Irgalom nélkül
leng az inga szüntelen
oda és vissza.
III.
Idő sodrában
perc-halak iramlanak –
hálóm – se horgom.
