Megtalálni a helyes kommunikációt a másik emberrel: szívből szólni, amely a másik szívnek szívhez ér.
Ez a rövid történet talán szemléletesen szól erről:
Egy
feleség mindennap elmondta férjének munkahelyi problémáit, amelyre a
férj mindig javasolt egy megoldást, hogy szerinte mit kellene abban a
helyzetben tennie a feleségének. Így ment ez napról napra, hétről hétre,
míg a férj megunta és azt mondta, ha a másik az ő javaslatait nem
fogadja meg, akkor hagyja őt békén a problémáival és lassan elhidegültek
egymástól. Később egy családterapeuta derítette ki kapcsolatuk fő
problémáját: a feleség csupán arra vágyott, hogy a férje meghallgassa őt
és együttérzéséről biztosítsa: azaz szívből szívnek szólóan forduljon
hozzá.
Tehát fel
kellene ismernünk, hogy a másik embernek mire van szüksége (a szerető
figyelem fontossága!) és megtalálni a módját, hogy ezt meg is adjuk
neki.
“amikor fáradt voltam, segítettél nyugalmat találni,
amikor aggodalom gyötört, elűzted félelmem.
Amikor kicsi voltam, olvasni tanítottál,
amikor magányos voltam, szeretetet adtál,…
amikor betegágyon feküdtem, ápoltál. …
amikor jóságra vágytam, megfogtad kezemet. …
Amikor öreg voltam, nekem ajándékoztad mosolyodat.
Amikor nyugtalan voltam, türelmesen meghallgattál. …
Amikor kinevettek, te mellém álltál.
Amikor boldog voltam, örömömben osztoztál.”
(Kalkuttai Teréz Anya)
