Valamikor december elején írtam, hogy találtam egy érdekes könyvet a boldogságról, azóta sikerült egy részét áttanulmányoznom. Úgy hiszem, érdemes néhány érdekességet megosztani ebből:
„Az úgynevezett alapértékelméletnek megfelelően egy ember boldogságszintje nem ingadozik túlságosan, vagy ha mégis, legfeljebb szűk keretek között.”
„Egy kutatás szerint az ember boldogságszintjének 50%-áért a genetika felel;
Életkörülményei, vagyis a kora, neme, népcsoportja, családi állapota, jövedelme, egészsége, munkája és vallási felekezete további 10-20%-t jelent,
És csak a maradék jön össze abból, ahogyan az illető gondolkozik vagy cselekszik.”
„Tehát: az ember veleszületett hajlama határozza meg a boldogságát, ezért megvannak a korlátai, tettei révén azonban felküzdheti magát saját boldogságskálája csúcsára, vagy lezuhanhat a fenekére..” /G. Rubin: Boldogságterv/
Ezek alapján ki-ki eldöntheti magában, hogy érdemes-e foglalkoznia saját boldogságszintjének tudatos növelésével. Én mindenesetre a könyvben találtam megfontolandó, igencsak praktikus tanácsokat, amelyek segítségével úgy gondolom tudok tudatosabban örülni az életemnek.
Ennek kapcsán jutott eszembe Simone Weil gondolata:
„Az embernek meg kell tanulnia vágyakozni az után, ami az övé.”