Szeretem Márai Sándor írásait, ezért is lett a blog neve FÜVESKÖNYV.
Két könyvét szeretném ajánlani, még ha kevés is az időm, csak kinyitom valahol, bárhol bele lehet olvasni bármikor.
Először A NÉGY ÉVSZAKRÓL (1938)
“…..tökéletes stílusművészettel, erkölcsi igényességgel, rezignált bölcsességgel
megírt prózai epigrammák gyűjteménye az élet apró és sorsdöntő jelenségeiről,….
…. Illyés Gyula tökéletes prózaverseknek nevezi őket. ”
Hónapokra lebontva találunk gondolatokat a könyvben.
Találó a Dobogókőről szóló kis írás, a November fejezetnél, érdemes elolvasni, ha már járt ott az ember. Mi is épp november elején jártunk arra.
“Egy lépés még, s a kerítésen túl a táj egyszerre színpadias lesz, súlyos és egyensúlytalan. Mintha az erdő lezuhant volna a mélybe.
A tragikus táj fölött összefont karokkal áll egy ember és hallgat. A táj felemelte a magasba, köznapja és végzete fölé. Komoran áll, mint aki gondolatban egy kiáltvány harsány mondatait szövegezi.
A Duna a mélyben, közönyösen, mintha nem is tudná, hogy nevéhez politikai tervek tapadnak.
Egy borjú szalad a kerítéshez, lenéz a mélybe, elbődül. Mint aki váratlanul megértette végzetét a világban.
Az erdőt belepi az őszesti köd. A rozsdás lomb parazsa csillogni kezd e ködön át: mintha a mélyben az őzek tüzet raktak volna.”
FÜVESKÖNYV (1943)
“Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez.”
Márai Sándor (1900-1989) életének utolsó éveiről még 2009 februárjában vetítettek egy filmet a TV-ben. Az USA-ban, San Diego-ban élt feleségével és annak halála után öngyilkos lett. A film ezt az időszakot dolgozta fel: számomra azt mutatta, hogy hiába volt ott szabadság és gazdagság, mindezek nem kárpótolják a család és a haza hiányát. Magányosan, elidegenedve éltek, és különösen megöregedni lehet rossz távol az otthontól.