Egyik kedvenc karácsonyi versem, szerintem nem annyira ismert, de engem mindig visszaröpít oda, amikor még én voltam kicsi.
Kerék Imre: HÁROMKIRÁLYOK
Süvegükön koronányi hóval
megjönnek megint a háromkirályok.
Tömjén, arany, mirrha helyett
almát hoznak, gyönge dióskalácsot,
malacölő reggelek örömét, fák
hókabátjára varjúgombokat.
Virágbaszökkent dallamok ingnak,
furulya szól a mennyezet alatt,
s öreg fenyők gyantaillatú csöndje,
száncsengők hajnali zenebonája
röpít a hátán, mintha meseszőnyeg
gyerekkorom fényévnyi távolába.
Íme egy szép karácsonyi dal a 13. századból, latinul, csodálatosan szép hangzású, szerintem, Az angyali üdvözlet.
Angelus ad virginem
Subintrans in conclave. Virginis formidinum Demulcens inquit “Ave.” Ave regina virginum, Coeliteraeque dominum Concipies Et paries Intacta, Salutem hominum. Tu porta coeli facta Medella criminum.
Quomodo conciperem, quae virum non cognovi? Qualiter infringerem, quae firma mente vovi? ‘Spiritus sancti gratia Perficiet haec omnia; Ne timaes, sed gaudeas, secura, quod castimonia Manebit in te pura Dei potentia.’
Ad haec virgo nobilis Respondens inquit ei; Ancilla sum humilis Omnipotentis Dei. Tibi coelesti nuntio, Tanta secreti conscio, Consentiens Et cupiens Videre factum quod audio, Parata sum parere Dei consilio.
Angelus disparuit Etstatim puellaris Uterus intumuit Vi partus salutaris. Qui, circumdatus utero Novem mensium numero, Hinc Exiit Et iniit Conflictum, Affigens humero Crucem, qua dedit ictum Hosti mortifero.
Eia Mater Domini, Quae pacem reddidisti Angelis et homini, Cum Christum genuisti; Tuem exora filium Ut se nobis propitium Exhibeat, Et deleat Peccata; Praestans auxilium Vita frui beta Post hoc exsilium.
Vértanúságát Szent Lukács írja le az Ap.Csel 6,1-8,2-ben. A hét diakónus egyike, akit az apostolok választanak a hellén kultúrájú hívek köréből. Ezek közül kitűnik István, aki nemcsak bölcs, csodatévő és szónok, hanem látnoki képességű.
Alakja az Egyház története szempontjából is fontos, az ő halála vezeti be az Egyház elszakadását a zsidóságtól.
Jeruzsálemben, a damaszkuszi kapun kívül kövezik meg. Ezen a kapun át indul egy hét múlva Saul is (ismertebb későbbi nevén Pál apostol)Damaszkusz felé, aki a kövezők ruháit őrizte, nem is sejtvén, hogy még mielőtt Damaszkuszba érne találkozik Azzal, aki a diakónus helyére belőle formál apostolt, hogy az Evangéliumot hirdesse a pogányok között.
Krisztus betlehemi születését ünnepeljük, hogy elhihessük, isteni élet van bennünk. E néIkül az ünnep nélkül nem vennénk észre az isteni életet önmagunkban. Azt tartanánk éIetnek, ami kifelé látható: munkánkat, sikereinket és kudarcainkat, emberi kapcsolatainkat, az elismerést, figyelmet, szeretetet, mindennapi örömeinket és szenvedésünket. Elkerülné a figyelmünket, hogy maga Isten van bennünk. Sok-sok szimbólumra van szükség,hogy a tények hatalma ellenében higgyünk abban a titokban, hogy Isten belépett világunkba.
Karácsonyfát állítunk, gyertyákat gyújtunk, karácsonyi énekeket éneklünk; mindezek képszerűen hirdetik Isten megtestesülésének titkát. Meghitt dallamaikkal megértetnek valamit abbóI, hogy világunk Isten eljövetelével megváltozott, és benne egy kicsit otthon érezhetjük magunkat. Amikor e dalokat énekeljük, új lehetőségeknek adunk teret önmagunkban: a szeretetnek, gyengédségnek, a rácsodálkozás képességének, a meghatódottságnak és az érzelmeknek. Megénekeljük a jászolban fekvő isteni Gyermeket, hogy kifejlődjenek bennünk a gyermek tulajdonságai: a nyitottság, az elevenség és őszinteség, az üdeség és romlatlanság.
Isten bennünk születik meg
amit Angelus Silesius e jól ismert szavakkal fejezett ki:
SzüIessen meg bár Krisztus ezerszer Betlehemben, ha benned nem szüIetik meg, örökre elvesztéI.
Hitvalló Maximosz hasonlóképpen fogalmaz:
Isten Igéje, mely egykor test szerint megszületett… szakadatlanul meg akar születni azok lelkében, akik vágynak rá’
Az a gondolat hogy Isten megszületik az emberben, végighúzódik a német misztikusok írásain.
Johannes Tauler szerint napjaink minden szenvedése csupán e születés vajúdási fájdalma a lelkünkben.
C. G. Jung szerint Isten ilyen megszületése felé irányul az ember önmegvalósítási szándéka. Ha Isten megszületik bennünk, akkor az ember el tud szakadni kis énjétől és eljut tulajdonképpeni lényéhez, önmagához. Isten bennünk lakása nélkül nem juthatunk el ön-magunkhoz sem. Ám az ember ezt nem tudja saját eszközeivel előidézni. Isten műve az.
Benső csendünkben születik meg
Isten a lélek legbelsejében, az értelem parányi szikráiban születik meg. Ahol a lélek a legtisztábbat, legnemesebbet és leggyengédebbet képes nyújtani, ott kell megtörténnie: a mély hallgatásban, ahová semmilyen teremtmény és semmilyen kép nem jutott be soha.
Megsejthetünk valamit e titokból, ha egyszer karácsonykor csendben leülünk a jászol elé és hagyjuk, hogy az hasson ránk. Ahová se a gondolataink, se a szándékaink nem jutnak el, ott van a jászol bennünk. Ott pihen az isteni Gyermek. Isten épp oly gyengéden, alig észrevehetően van bennem, mint ez a gyermek. Ha Isten gyermekként bennünk él, akkor a gyermek titkából valami belénk is áthatol. Csendesek, óvatosak és gyengédek leszünk. A gyermekben felfedezzük saját őszinte lényünket, és mély béke tölt el, ha a hallgatásban eggyé váltunk önmagunkkal.
Annak viszont mindig tudatában kell lennünk, hogy csak istálló vagyunk, amelyben Isten megszületik. Nem palota, mely kész Isten elszállásolására.
……….
Az ünnepnek kell rávilágítania arra, hogy Isten istállóban születik,jászolban nyugszik, ökörtől és szamártól körülvéve, és épp a pásztoroknak (lelkünk kevésbé előkelő részeinek)
kell eljönniük e gyermek imádására, míg legnemesebb részünk,
az értelem mentegetőzve hátra marad: nincs hely a szálláson!
És szükségünk van az énekekre és gyertyákra, hogy hinni tudjuk,
E régi karácsonyi dal születése egy német misztikus, dominikánus szerzetes, Henrich Suso nevéhez fűződik, akinek 1328-ban egy látomása során angyalok énekelték ezt a dalt.
Angol / latin vegyes nyelvű a szöveg.
In dulci jubilo Let us our homage show Our heart’s joy reclineth In praesepio And like a bright star shineth Matris in gremio, Alpha es et O!
O Jesu parvule, My heart is sore for Thee Hear me, I beseech Thee O puer optime My praying let it reach Thee! O princeps gloriae. Trahe me post te.
O patris caritas! O Nati lenitas! Deeply were we stained Per nostra crimina But Thou for us hast gained Coelorum gaudia, Qualis gloria!
Ubi sunt gaudia, If that they be not there? There are Angels singing Nova cantica; And there the bells are ringing In Regis curia. O that we were there!
Fenyvesi Félix Lajos: BETLEHEM
Végtelen csönd van, hallani. A mindenség titkokkal telve. Az idő orsójáról év- milliók gombolyodnak le. Fény-szalmát terítenek, napsugárral kötnek párnát, Mária ringatja ma született Föld-fiát!
Ámulva nézik szikrázó csillagok, leheletük meleg kalács. Tejút-foltos nagykabátban fölé hajol József, az ács. És ajándékot is hoznak: gyöngyöt, éneket, jégvirágot Hold, Mars, Jupiter a víg háromkirályok.
Üdvözlégy karácsony estén, bolygónk iker-csillaga! Igyekezz nőni, hogy ne legyen az emberiség egymaga!
Away in a manger….. először 1885-ben jelent meg a szövege egy luterános vasárnapi iskola könyvben, a zenét 1895-ben írta hozzá W. Kirkpatrick.
Away in a manger
No crib for His bed The little Lord Jesus Laid down His sweet head
The stars in the bright sky Looked down where He lay The little Lord Jesus Asleep on the hay
The cattle are lowing The poor Baby wakes But little Lord Jesus No crying He makes
I love Thee, Lord Jesus Look down from the sky And stay by my side, ‘Til morning is nigh.
Be near me, Lord Jesus, I ask Thee to stay Close by me forever And love me I pray
Bless all the dear children In Thy tender care And take us to heaven To live with Thee there
Wass Albert gondolata:
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.
Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben
Jöttek és tűntek szent karácsonyok, tizennyolcnál is több talán, tizennyolcszor kerestem Őt, de titok maradt nekem és talány.
Csak gyertyalángot láttam és fenyőt, azokban véltem vártam Őt, az Ige szólt, és csengett az ének, egy sugarát elfogtam szemének, de villanás volt csak és rejtelem. Kutattam arcát a szent éjeken, éreztem ízét borban és kenyérben, palástja lengett már az égen, de a felhőknél is magasabban; annyi tűnt karácsony után, én mégis – adventben maradtam.
Tudom, a hegynek le kell omlani, akkor jön, ha a völgy is egyenes, Uram, évekig készítem utad, amelyen hozzám végre eljöhess. Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres? Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény? Mécsemet minden nap megtöltöm, Örök adventben várlak én.
Egy régi karacsonyi dal, a 17. századi Angliából, Sting előadásában.
I saw three ships come sailing in On Christmas Day, on Christmas Day; Isaw three ships come sailing in On Christmas Day in the morning.
And what was in those ships all three
On Christmas Day, on Christmas Day?
The Virgin Mary and Christ were there, On Christmas Day, on Christmas Day;
Pray, wither sailed thoseships all three, On Christmas Day, on Christmas Day;
O they sailed into Bethlehem, On Christmas Day, on Christmas Day;
And all the bells on earth shall ring, On Christmas Day, on Christmas Day;
And all the Angels in Heaven shall sing, On Christmas Day, on Christmas Day;
And all the souls on earth shall sing, On Christmas Day, on Christmas Day;
Then let us all rejoice again, On Christmas Day, on Christmas Day;
Turmezei Erzsébet: Adventi éjszaka
Fehér takaró, ezüst fénytartó, valót eltakaró. Mintha nem volna más, csak ez a ragyogás: titokzatos, csodás. Nincsen se hang, se zaj, nincsen se seb, se baj, se sóhajtás, se jaj… Se bün, se szenny, se sár, se szin, se könny, se kár, csak hó és holdsugár. Hiszen igy volna jó. De nem ez a való. Csal a fénytakaró. Alatta szenvedés, szenny, sár, … elfödni és elrejteni kevés a hó és holdsugár. De Valakire vár a holdfényes határ. S ez az adventi mély, havas és holdas éj, titkot tud: Jön! … Ne félj!
Tetszett ez a feldolgozása a Winter wonderland-nek! Michael Bolton énekli. Az eredeti dal az 1930-s évekből való.
(Felix Bernard – Dick Smith)
Sleigh bells ring are you listening In the lane snow is glistening A beautiful sight we’re happy tonight Walking in the winter wonderland.
Gone away is the bluebird And here to stay is a newbird He sings a love song as he goes along Walking in the winter wonderland.
In the meadow we can build the snowman We’ll pretend that he is Parson Brown He’ll say, are you merry, we’ll say, no man But you can do the job when you’re in town.
Later on we’ll conspire As we dream by the fire The face on the frame the vows that we made Walking in the winter wonderland.
In the meadow we can build the snowman And pretend that he’s a Sacos Clown We’ll have lots of fun with Mr. Snowman Until the other kiddies knock him down.
When it snows ain’t it thrillin’ Though your nose gets the chillin’ We’ll fall, we can play the Eskimo way Walking in the winter wonderland.
A következő vers egy kicsit elgondolkodtatóbb:
Gyarmathy Irén: Jöjj el, Karácsony!
Hordozlak magamban egész évben, sokszor rád gondoltam nyári éjben, eszembe jutottál reggel, délben, álmomban, ébren, nyárban és télben.
Néztelek kitágult gyermekszemmel, hallgattam mit üzensz, figyelemmel, siettem hozzád, mint kicsi diák, ahányszor jöttél, szebb lett a világ.
Vártalak később, hogy felnőtt lettem, s az ajándékot már magam vettem kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek: szívemből tisztán szárnyalt az ének.
Várlak még ma is, karácsony, drága, apró gyermekként a szemem tárva, szívemből ma is szárnyal az ének, tisztán ragyogsz, bár múljanak évek.
Szívemben voltál, szüless meg mára, minden embernek karácsonyára, s maradj velem, míg múlnak az évek: Jöjj el, Karácsony! – úgy várlak, kérlek.
Nekem új volt ez a szám és mivel szeretem Chris Reat, természetesen tetszik is. (A szöveg nem túl bonyolult…, nem is másoltam ki.)
A hétvége projekt készítésekkel telt. Ötödikben szinte minden tárgyból kérnek ilyen egész családot megmozgató feladatokat. Angolból a téma a kedvenc állat volt, ebből mutatok egy oldalt. Próbálok segíteni benne, de úgy, hogy én ne csináljak benne semmit, így viszont sok időbe telik……
A másik projekt természetismeretből már szerencsére kapcsolódott a karácsonyi készületekhez, ugyanis őszi termést, gyümölcsöt tartalmazó sütit lehetett csinálni ( azért írom hogy lehetett, mert ezek nem kötelezőek, csak nagyban befolyásolják a félévi jegyet!), fényképes dokumentáció és sütemény szükséges az ötöshöz.
Két sütivel neveztünk, az egyik a Nők lapja adventi számában volt, egyszerű és sütés nélkül készíthető:
ZSERBÓBONBON
Hozzávalók:
15 dkg aszalt sárgabarack, beáztatás után pépesre darálva
15 dkg darált dió
2 evőkanál narancslé
2 evőkanál porcukor
Baracklekvár, amennyit felvesz a massza
A fenti összetevőkből kis golyókat formázunk, majd hideg helyen hagyjuk megdermedni. Ezután fogpiszkálóra tűzve olvasztott csokiba mártjuk, majd díszítjük.
Csokibevonathoz: 10 dkg étcsoki és 6 dkg vaj
A másik kicsit átalakítva egy Oetkeres füzetkéből való:
MARCIPÁNOS – ALMÁS SÜTI
60 dkg reszelt alma
5 dkg marcipán
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
3 tojás
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál fahéj
10 dkg reszelt étcsoki
Csokimáz a tetejére: 10 dkg étcsoki 1 dl tejszínnel megolvasztva
A hozzávalókból egy egyszerű kevert tésztát kell összeállítani, és ha kihűlt csoki máz kerül a tetejére. A reszelt alma miatt nem szárad ki olyan hamar.
Nem lehet leállni a teafilter tasakokból készített csillagokkal, ezek az Aldiból származó herbateákból készültek, illetve a bal felső sarokban lévő egy keresztszemes hópehely, amit kivágtam és filcre varrtam rá, így felfüggeszthető ( a Praktika novemberi számában van a minta).
Mert jóllehet csak istállót talál, ki “lépremegy” a csillagot követve – mindig lesz Gáspár, Menyhért s Boldizsár, ki újra csak elindul Betlehembe. A csillag meg nem róható azért, hogy álmaink egén kétszeresen süt – nem koronás, felkent királyt ígért, csak kisdedet, hogy királlyá növeljük. Ki a jászolnál megcsalatva áll, mert isten fia nem bíborpalástos: hozzásegíti tétlen is akár a férfikori töviskoronához. S nem adja már, csupán lerója önként az aranyat, a mirhát és a tömjént.
Téli hangulat Stingtől, én nagyon szeretem…
Always this winter child, December’s sun sits low against the sky Cold light on frozen fields, The cattle in their stable lowing.
When two walked this winter road, Ten thousand miles seemed nothing to us then, Now one walks with heavy tread The space between their footsteps slowing
All day the snow did fall, what’s left of the day is close drawn in, I speak your name as if you’d answer me, But the silence of the snow is deafening
How well do I recall our arguments, Our logic owed no debts or recompense, Philosophy and faith were ghosts That we would chase until The gates of heaven were broken
But something makes me turn, I don’t know, To see another’s footsteps there in the snow, I smile to myself and then I wonder why it is You only cross my mind in winter.
Nyüzsgő világban élünk. Harsányan, néha talán giccses morajlással zajlanak körülöttünk a mindennapok. Bizony könnyen magával sodorja a céltalan vagy éppen a gondokkal terhes, küzdő, ám üres lelkületű embert. Egymáshoz oly közel – városaink „hangyabolyaiban” – peregnek a gyorsan fogyó napok.
Ma, már a több száz kilométeres távolság sem jelent akadályt – hisz könnyen és kényelmesen leküzdhető -, és a fénysebesség gyorsaságával jöhet létre a kapcsolat: mégis soha nem voltunk egymástól annyira messze, mint éppen korunkban.
Vajon mekkora a távolság, s vajon meddig tart az út hitvestől hitvesig, szülőktől gyermekig, gyermektől szülőig, lélektől lélekig, s lélektől Istenig?
A XX. század végére eljutottunk oda, hogy „szuper-jövőt” idéző, „hiper-szuper-modern” díszletek között ugyan, de mégis szikes pusztaságban élünk, hol a láthatatlan, ám legfontosabb (lelki) útjainkat száraz, sivatagi homok fedi.
Bár az emberért van minden egyes újabb technikai bravúr – hirdeti a reklámpropaganda – , de csak a testi emberre gondol, azzal tervez. S a lélek? A lélek „parlagon”, kifosztottan, megtaposva hever, lassacskán teljesen elsivatagosodik….
Ha ünnepi készületünk során sikerül szívünket kitárni készen a befogadásra, jöhet a következő – cseppet sem könnyű – feladat: modern „pusztaságunkba” építsünk ösvényt egymás felé, minden csúcstechnikai segédlet nélkül, csupán „kétkezi” munkával, Olyan utat, mely lélektől lélekig ér, ugyanis a szeretet, miként a kegyelem, sohasem személytelen. Isten általunk épített utakon közeledik felénk….
