Olyan csodás napsütés van ma! A természet tavaszt mutat, a földeken kihasználják az enyhe időt és a parasztok kimentek a határba metszeni, rendezgetni.
Nyugalom ül az alföldi tájon, a barna minden árnyalata megtalálható most. Őzek szaladnak, madarak csiripelnek…. Legyünk kint minél többet, mert hétvégére már hidegebbet jósol a meteorológia.
Ez most egy egyszerűbb, kevert tésztás sütemény, egyik nagynéném receptje, klasszikus főtt krémmel, a tetején csokimázzal és kókuszreszelékkel. Ezt még én is meg szoktam sütni, nagyon kiadós, jó vendégváró süti.
Nanuk – szelet
20 dkg réteslisztet összekeverünk 10 dkg darált dióval és 1 csomag sütőporral.
4 tojás sárgáját szétválasztunk a fehérjétől és kikeverjük 30 dkg porcukorral majd apránként hozzáadunk 10 evőkanál langyos vizet.
A lisztes keveréket óvatosan összeforgatjuk a cukorral kikevert tojássárgájával valamint a 4 tojás felvert habjával.
Tepsibe öntjük és villanytűzhelyben 180 fokon kb 25 perc alatt megsütjük.
Még melegen cérnával kettévágjuk és krémmel megtöltjük.
A tetejére csokimázat teszünk.
Krém
Ha kihűlt simára keverjük 15 dkg Rama margarinnal , 15 dkg porcukorral és 2 csomag vaníliás cukorral.
“A magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Az ősi igazság mindegyikük tudatában él: “Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.).”
Ez a pálos címer
„A pusztai búcsújáró hely nem építészeti emlékeivel, művészeti értékeivel tűnik ki, hanem éppen sajátos természeti környezetével. A lakott településtől, Petőfiszállás falutól távoli kegyhelyet messze kint a kiskun pusztában alig egy-két tanya övezi. Homokos talaján szőlőültetvények, szántók és legelők váltják egymást. Nagyobb facsoport csak a templom környékén látható. A kegyhely alkalmas hely tehát a világ zajától való elvonulásra, a magányos vagy kisebb csoportos lelki programokra, az elmélyedésre. A régi kolostorépület Mária-múzeumában nemcsak a kegyhellyel, hanem általában a Mária-tisztelettel kapcsolatos tárgyi emlékek láthatók a világ minden tájáról: szobrok, rózsafüzérek, képek és könyvek.”
A Petőfiszállás-Szentkút-i legenda pedig a következő:
„1791-et írtak, amikor egy pásztor, nyáját az éjjeli órán is legeltetvén egy ismeretlen forrásra bukkant, melynek vizében a nagy fénnyel tündöklő Szűz Mária alakját pillantotta meg. A hír gyorsan terjedt a környéken és sokan jöttek a forráskúthoz a csodát látni, vizéből pedig betegeiknek vittek haza. A hagyomány az eseményt azzal magyarázta, hogy annak idején a falu papja a betörő török csapatok elől a templom előtti forráskútba rejtette az Oltáriszentséget, nehogy a törökök megszentségtelenítsék.”
Ha valaki többet szeretne megtudni a rendről, a honlapjukon sok hasznos információ található, a fenti idézetek is onnan valóak:
A Wikipedian pedig többek között érdekes pálos-kopt keresztény kapcsolatról is lehet olvasni:
1996-ban Vörös Győző, magyar egyiptológus thébai ásatásai során rábukkant egy sziklabarlangra, ahol olyan Pantokrátor Krisztus-ábrázolást fedeztek fel, amilyen a Szent Koronán is van; az eredeti falfestmény kopt keresztények műve a 4. századból. Ennek újabb másolatát a Gellért-hegyi thébai kápolnában helyezték el. Így kapcsolódott össze immár harmadszor Théba, Remete Szent Pál, illetve a magyarok és a Pálos Rend.
2000-ben Pilisszántón, a Millennium évében – ami egybeesett a Magyar Pálos Rend megalapításának 750. évfordulójával –, a régi temető földjéből kifordult egy kő, az ún. Keresztes Kő, melynek nem zárható ki a kopt keresztény eredete sem.
Az új évezredben Makovecz Imre építész a kopt pápa személyes megbízásából Egyiptomban, egy másfélezer éves kolostor maradványai fölé tervezett egy új templomot, a mai kor szerzetesei számára.
És ez még nem minden, folyt. köv.!
Ki az, aki feküdt már a konyhakövön hisztérikusan bőgve, csak mert elrontotta a vacsorát? Én sem hittem, hogy ez lehetséges, míg Amy Adamsnek el nem hittem, hogy igenis, létezik az a lelkiállapot. Kezdő, de perfekcionista konyhatündérek előnyben!
A Julie & Julia – Két nő, egy recept magán viseli egy hagyományos vígjáték és egy klasszikus főzőcskefilm minden jellegzetességét, és éppen e duplázás miatt egy hajszálnyit hosszabb, mint az optimális lenne. Viszont amellett, hogy majdnem két órán át láthatjuk a Meryl Streep – Stanley Tucci és az Amy Adams – Chris Messina párosokat brillírozni, megtudjuk azt is, hogy kell az élő, ficánkoló homárt fedő alá nyomni (horror!), hogy főzésnél a vajból sosem elég, vagy hogy a hagymavágás a kezdők, a kacsacsontozás a mesterek privilégiuma.
|
Két valós történet bújik meg Nora Ephron filmjében: az egyik Júlia – Meryl Streep, azaz Julia Child – egy elbűvölő, középkorú, nagydarab amerikai nő, aki a negyvenes években Párizsba költözik férjével, ott lónyihogással és elefánttrappolással szlalomozik az elegáns kis párizsi dámák között, és egyetlen nőként befurakodik az addig csak férfiaknak fenntartott csúcsgasztronómia szentélyébe, majd az övé lesz minden idők egyik legsikeresebb francia szakácskönyve. A másik Júlia pedig a szorongó kis Julie Powell (Amy Adams) 2002-ben, egy elfuserált írónő, aki frusztráló munkahelyét kívánja elfelejteni esti főzőcskéi során Julia Child legendás szakácskönyvét követve, élményeit blogjában dokumentálva.
Meryl Streep minden bizonnyal tökéletesen utánozza az “igazi” Júliát (a régi fotók alapján valóban), mégis, valahogy nem hat máshogy az alakítása, mint egy profi feladatmegoldás, ahogy élő karikatúraként hatalmas sarkú cipőkben gázol, szélmalomként gesztikulál és idétlenül vihog. Respektálnivaló bűvészmutatvány, csak éppen látszik rajta a kemény munka, és ez zavaró. Amy Adams egészen máshogy hat, jóval természetesebben: ő valóban az a néhol igazán idegesítő, stréber és neurotikus, önző kis béka, aki toporzékol és pityereg, ha nem úgy történik valami, ahogy azt kitalálta, aki kizárólag annak él, hogy egy év alatt görcsösen megfőzze a Francia szakácsművészet több mint négyszáz legendás receptjét, és minél több hozzászólót vadásszon gasztroblogjába.
|
A film igazi címe különben inkább Rómeó & Rómeó lehetne, ugyanis a valódi háttérmunkások, a hétköznapok hősei, a megtestesült szentek ebben a moziban igazából a férjek. Minden érzelmi intelligencia beléjük szorult: Stanley Tucci, alias Paul Child száraz humorával, gyengédségével, türelmével egyensúlyozza ki érzelmi vulkán-jellegű, vehemens nejét, míg Chris Messina, azaz Eric, a blogkisasszony sármos férje a végtelenségig lelkesen pusztítja az ételkreációkat, mindent megtesz, hogy felpumpálja labilis felesége önbizalmát, de néha kijózanítóan megálljt parancsol a hisztinek.
Étvágygerjesztő ez a film, és grafomániára is serkent, ki a számítógép, ki a konyha felé rohan majd tőle. Egy utolsó tanács: ne menjük éhesen a moziba!
Szerző:
Tóth Ágnes Veronika
Forrás: www.kultura.hu
GONDOLATÉBRESZTŐ
Egy újabb gondolat, aminél nem az a fontos, hogy ki írta és miért, hanem hogy bennem milyen gondolatokat indít el és vezet-e valamilyen megoldáshoz….
Valamikor akár én is írhattam volna a következőket:
„Amikor megtaláljuk az igazit és születik két gyönyörű, egészséges gyerekünk és mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok, akkor ki a felelős?…. Áldozatot kell hozni a családért, persze, de mekkorát:fel kell számolni önmagamat és a személyiségemet?” /idézet valakitől?/
Szóval azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire kell szeretnünk másokat, akár önmagunk feláldozása vagy elhanyagolása árán is.
Akkor egy tőlem okosabb valaki azt kérdezte tőlem, hogy hol van az leírva, hogy magamról megfeledkezve kell másokat szeretnem?
Rájöttem, hogy okosan kell szeretni másokat és ebbe a körbe én magam is beletartozom.
De azért még nem zártam le magamban ezt a témát, a következő gondolatsor is egy szempont hozzá:
„Egy rabbi a Tóra titkát fejtegette a tanítványainak, majd így szólt hozzájuk:
Látom, hogy szavaim nem találkoztak olyannal, aki megszívlelte volna őket. Azt kérditek, honnan tudom? Nos, barátaim, a szívből jövő szavak valójában szívbe is találnak. Ha azonban nem találnak befogadó szívet, akkor Isten kegyelemben részesíti a beszélőt: szavainak nem kell céltalanul kóborolniuk, hanem visszatérhetnek abba a szívbe, ahonnan származnak. Velem is ez történt. Mintha valami lökést éreztem volna… egyszerre visszajöttek, mind.”
„Nem kevesebbről van szó, mint hogy szeretet nélkül nem vagyunk képesek élni. Az nem elég, hogy az ember ad, ad, ad és ad. Kapni is kell. …. Sok tévtanító azt mondja: elég, ha te szeretsz. … A szeretet az egyetlen olyan lételeme az egész teremtésnek, mely feltételezi a kölcsönösséget. Az ember egyedül is lehet gazdag, hatalmas, tehetséges, okos, művelt, erős, energikus, híres, népszerű, alkothat nagy műveket – de szeretni nem lehet egyedül.
„Nagyon fontos, hogy az ember tudjon szeretetet elfogadni. Tudjon viszontszeretni. Adni könnyebb. Sokkal könnyebb. Mert az belülről jön. Árad magától. De elfogadni, meggyulladni tőle és visszaadni mások szeretetét – az a nehéz!. Nagyon nehéz.” /Az idézetek Müller Pétertől valók, a múlt heti Nők lapjából/
Boldogság-ajándék önmagunknak
Ha valaki szeretne még a boldogságról olvasni, találtam egy régebbi cikket, ebből valóak a következő idézetek:
„A boldogság tehát nem szerencse dolga, mert ugyanaz érvényes a más embernek szánt ajándékokra, mint a saját magunknak nyújtottakra. A boldogság az élethez való viszonyulásunkon múlik. Akiben megvan az a szándék, hogy boldognak érezze magát, és nem a szerencsére vár, az életörömmel ajándékozza meg önmagát, és ki tudja használni boldogság-lehetőségeit – vallja Wolff Horbach, a német nyelvterület első internetes boldogságportáljának kezdeményezője. „
„Izgalmas szerepük van az úgynevezett tükörneuronoknak, amelyek arról gondoskodnak, hogy mások érzéseit intuitív módon érzékeljük, és tudattalanul reagáljunk azokra. Daniel Golemann, aki az érzelmi intelligenciáról szóló könyveivel vált híressé, azt állítja, hogy az érzelmek a tükörneuronoknak köszönhetően éppen úgy átkerülnek egyik emberről a másikra, mint a nátha. A dühöt, mérget vagy a félelmet ugyanúgy „befogjuk”, mint az örömet, a jókedvet és a boldogság érzését. Ez utóbbi természetesen mindkét fél számára élvezetesebb, miközben a közös boldogsághálót is erősíti.”
Akit érdekel a cikk, a következő helyen elolvashatja:
http://www.natursziget.com/eletmod/20090108-boldogsag-ajandek-onmagunknak
Kipróbált, hagyományos sütemények
Anyuéknál az a szokás, hogy minden hétvégén van valamilyen sütemény, méghozzá sokszor egészen „munkás” sütik ezek. Én sajnos nem vagyok nagy konyhaművész, többnyire gyors kavart tésztákat készítek, amik aztán aznap délután el is fogynak.
Ezeket viszont úgy gondolom érdemes közreadni, hisz több mint 40 éve gyűjti őket anyu és többnyire az is megvan még, hogy melyiket kitől kapta.
Mindjárt elsőnek egy igazi falusi, sok munkát igénylő, ritkán készített, tartalmas sütemény:
HÁJAS RÉTES
Két napot kell szánni az elkészítésére!
1. nap
Hozzávalók:
A hájhoz:
20 dkg rétes liszt
A tésztához:
4 evőkanál tejföl, pici só és
2 evőkanál ecet
Külön összegyúrjuk a tészta hozzávalóit és külön a hájjal a 20 dkg lisztet és ecetet. Ezután a tésztát kisebb kör alakúra kinyújtjuk (kb 20 cm-s kör) és megkenjük hájjal, majd kettőt hajtunk rajta és kb 1 órát hidegen pihentetjük
Ezután újból, nagyobbra kinyújtjuk és újból megkenjük a hájjal, majd félbe, négybe hajtjuk és ismét 1 óra pihentetés hidegen.
Ezt összesen 3-4-szer megismételjük. A hájat úgy kell beosztani, hogy jusson mindegyik hajtogatásra. Ezután hideg helyen hagyjuk másnapig.
Anyunak ez kétszeri adag, az így hajtogatott tészta felét beteszi a fagyasztóba és egy másik alkalommal már nem kell hajtogatni és kenegetni.
2. nap
Tehát ha a fele maradt meg a tésztának, akkor abból 4 rúd rétes jön ki.
Ehhez négyfelé kell osztani a tésztát, 4 lapot nyújtani belőle és megtölteni valamilyen töltelékkel. (pl. túró, mák, dió, alma)
Túrós töltelék hozzávalói ( 3 rúdra való): fél kg házi túró,
1 tojás, kevés só, reszelt citromhéj, kevés vaníliás cukor
és mazsola, porcukor ízlés szerint, valamint búzdara ha
nagyon híg lenne.
Alig egy nap alatt elolvadt a hó és közben kinyílt a hóvirág…
GONDOLATÉBRESZTŐ
Ez alatt a cím alatt általam olvasott érdekesnek, átgondolandónak érzett gondolatokat szeretnék közreadni, hátha továbbvisz bennünket valamilyen probléma megoldásához.
Csernus Imre egy érdekes cikkét olvastam egy tavalyi újságban. Sokat foglalkoztat, hogy lehet elfogadni másokat a közvetlen környezetünkben, ha nem tudunk velük jól kijönni.
„Szerintem az elfogadás a lényeg. Tudod, ismerek valakit, aki nagyon sokat van 3, néha 4 generációval együtt, ott ül a két évestől a 85 évesig mindenki, és ő is azt látja, hogy mindenki nyomja a saját hülyeségét, azt, amit egész életében nyomott…. És ahogy mesélte nekem, egyszerűen nincs ideje megvívni a saját háborúit. Nem biztos, hogy túl van ezeken a dolgokon……… De én is azt hiszem, hogy akkor lehetsz csak szabad, ha ilyenkor hátradőlsz, töltesz magadnak még egy pohárral, megiszod, rámosolyogsz a feleségedre, és azt mondod: Hát nem aranyosak? Hát nem jó fejek így, a maguk hülyeségével együtt? És ez nem von be téged, nem akarod egyiket sem meggyőzni semmiről. Szerintem ez a szabadság.”
Az idézet Csernus imre és Pampuryk Péter: Felnőtt húsleves című kötetéből van.
Először is szeretném elmondani, hogy találtam egy csodaszép blogot, melynek nem véletlenül Harmónia a neve. Érdemes ellátogatni ide, a gyönyörű külső értékes tartalommal és érző szívvel társul ezen a meghitt oldalon: http://www.mammka.blogspot.com/
Neki küldöm ezt a fotót, mely a Pilisben készült, Dobogókőn, ami egy igazán különleges hely.
mielőtt végérvényesen száműznénk a lakásból minden fölöslegesnek vélt dolgot, fontoljuk meg a következőt:
Nálunk ebből bőven van a pincében, főként papír alakban. Az életünk különböző tanulmányai és munkahelyei ezekről a helyekről megőrzött könyvek, jegyzetek alakjában itt halmozódnak. Minden költözéskor egy adagot kidobok belőlük, de még mindig van bőven…
Azoknak az apró csecsebecséknek, amelyektől boldog gondolatok és emlékek támadnak.
Rájöttem, hogy már van egy ehhez hasonló kis fiókos dobozom, elő is vettem, szépen kipakoltam és újból átpakolgattam a tartalmát. Hogy miket találtam? egy régi gyöngysor, amit egy röplabdás csapattársam készített (már beteg volt ekkor), kb 20 éves parfüm minta Svájcból, pinea magok egy francia tanulmányútról, borostyán szemek egy nyakláncról, amelyet egy észt lány adott emlékbe egy nemzetközi továbbképzésen, egy karkötő egy szép egri kirándulás emléke (vajon megvan-e még az a kis dél-amerikai emlékeket áruló bolt?), egy gyöngyből fűzött delfin a keresztlányomtól, régi medálok, angyalkák innen-onnan.
Nekem nagyon tetszett ez az ötlet, szerintem mindenkinek
kell hogy legyen egy ilyen doboza. Érdemes időt szánni a doboz elkészítésére is, és a belevalók összegyűjtésére is.
A napokban kint jártunk az alföldi havas pusztákon, akkor még a mellékutak meglehetősen veszélyesek voltak, csak a Kecskemét környékiek voltak feketék. Még hideg, borongós idő volt, de három óra felé végre kisütött a nap:
