Délelőtti ködben az izsáki templom.
Délelőtti ködben az izsáki templom.
Egy videó klipp, egy film és egy opera – ami közös bennük:
a Bűvös vadász.
AZ OPERA
Talán a legrégebbivel érdemes kezdeni, azaz Weber operájával 1821-ből, ekkor volt az ősbemutató Berlinben. A Wikipédián részletesen olvasható a történet.
A FILM
Enyedi Ildikó filmje 1994-ben készült francia-magyar-svájci koprodukcióban. Ez az egyik kedvenc filmem, csodálatos a zenéje és nem véletlen kapott operatőri díjat, gyönyörű felvételek vannak benne. Az elején kicsit nehéz követni a több szálon futó történeteket és nem árt ismerni hozzá az eredeti opera történetét is.
A Weber operáját megidéző, világsztárokat is felvonultató filmben egy csiga az egyik főszereplő. Végigkövetjük, mit érez, míg megteszi az utat, hogy beteljesítse mártíriumát. Közben szélsebesen pereg, majd fut egymásba egy középkori keresztény misztériumjáték, egy mai budapesti szerelmi háromszög-történet, és egy ördögi pszichológiai thriller. Mindezt az opera Budapest ostroma idején zajló előadása fogja keretbe.
Max, a mesterlövész, miután hibázik, és a túszt öli meg a terrorista helyett, hét bűvös golyót kap főnökétől. Ezekből hat célba talál, a hetediket azonban az Ördög irányítja.
Enyedi Ildikó kozmikus, mitikus meséje az örök archetípusokról a csoda dramaturgiája szerint szerveződik, hogy eljátsszon azokkal a lélekadat lehetőségekkel, melyeket az edisoni európai kultúra mélyen száműzött a tudattalanba. Enyedi Ildikó az 1995-ös filmszemlén rendezői különdíjat, Máthé Tibor a magyar filmkritikusok operatőri díját nyerte el.
A VIDEÓ KLIPP
Egy kicsit kapcsolódik a fenti történethez ez a klipp is, ezenkívül tetszik a táncos ötlet. Gyabronka Józsefet utoljára Móka Mikiként láttam, nem is ismertem fel!
Péterfy Bori pedig egy igen sokrétű színésznő és énekesnő, már a lányom is tudja néhány számát énekelni, természetesen a Labamba a favorit! Érdemes az interneten utána böngészni, érdekességképpen a családjából néhány híresség: dédapja Áprily Lajos költő, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapja Jékely Zoltán író, költő, apja Péterfy László szobrász.
Péterfy Bori új (2 című) lemezének második videóklippjében, az alternatív popdíva Gyabronka Józseffel együtt táncolja végig Budapestet. Újvári Milán (a Cirque de Soleil táncosa) koreográfiáját Boriék két hónapig tanulták a felvételek előtt. A budapesti tereken, utcákon játszódó videón a döbbent budapesti bámészkodókat és Boriék táncát a nyolcvanas években divatos VHS-hobbikamerákkal örökítették meg az operatőrök, a lehető legviccesebb helyekre rejtőzve. Rendező: Merényi Dávid (Bori férje), vágó: Gothár Márton. Háztáji pletykák szerint Bori ragaszkodott hozzá, hogy legalább egyszer meghaljon a kisfilmben. Ő így is szexi.
AZ UTAZÓ
Amerikai-francia film (2010)
Egy könnyed szórakozás ez a film, bár nem sok jó kritikát olvasni róla. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem jó, bár nem feltétlenül kell moziban megnézni. Senkit ne riasszon vissza, hogy mint thrillert reklámozzák, inkább egy laza kalandos filmnek felel meg.
Nekem egy kellemes esti kikapcsolódás volt: egy kis titok, egy kis rejtély, csattanó a végén (bár ez lehet, hogy csak nekem csattant a végén, a férjem azt állítja, hogy ő már az elején tudta?!). Sok gyönyörű felvétel Velencéről, közben arra gondoltam, hátha én is látom mindezt hamarosan!
A főszereplők: Johnny Depp és Angelina Jolie. A napokban a fiam pizsamáját vasalva gondolkoztam el azon, hogy ha valaki sikeres lesz, mint pl J. Depp, akkor semmi nem menti meg attól, hogy mindenhol megjelenjen – akár gyerek pizsamáról nézzen vissza ránk! És hogy milyen volt a filmben A. Jolie? Nagyobb részt Sophia Lorenként vonult ruhakölteményekben Julia Robertsre emlékeztető vastag szájjal.
Innen
indítható a filmelőzetes
Egyik kedvenc helyünk a Frei Kávézó Kecskeméten, a Katona József Könyvtár új épületében.
A Piaristák terén található a könyvtár modern kékeszöld színeket is használó épülete,
míg a kávézó nagy ablakaiból a Piarista gimnáziumra láthatunk.
Szeretünk könyvtárba járni és bizony mindig betérünk a kávézóba, mert legalább annyira szeretjük a finom kávét, teát és forró csokit. Az ország második legnagyobb kávézó hálózata lett Frei Tamás vállalkozása, Budapesten 4, míg vidéken 8 nagyvárosban található Frei Kávézó.
Nagyon finom kávé különlegességek vannak a világ minden tájáról, mi utoljára egy Earl Grey teával készült kávét próbáltunk ki, illetve a gyerekek nagy kedvence a Kongói forró csoki frissen reszelt narancshéjjal a tetején – kész energiabomba, selymesen sűrű és édes! Ezenkívül teákból is ínyenceknek való különlegességek vannak, szép teás kancsókban és igényes csészékben felszolgálva. Kis kiadványukból most azt tudtuk meg, hogy az Earl Grey tea (bergamottal ízesített fekete tea) névadója az a brit miniszterelnök az 1860-s évekből, akinek a nevéhez fűződik a rabszolgaság megszüntetése – erre azonban kevesen emlékeznek, míg a róla elnevezett tea azóta világhírű lett.
Múlt századi gyarmati hangulatot idéz a kávézó belső kialakítása.
Minden évszakban gyönyörűek a növények. Ilyenkor télen kicsit csupaszok, vagy inkább jobban megmutatják magukat?! Mindenesetre nagyon változatosak és ha szánunk rá időt, hogy közelebb menjünk hozzájuk annyi szépséggel ajándékoznak meg!
Egy más világ ilyenkor az erdő.
Színek és formák, amerre csak nézünk!
Az örökzöldek ilyenkor érvényesülnek igazán.
Már készülnek a tavaszra!
Az Arborétum melletti Kápolna rét kitűnő korcsolya pálya lett. Ez az a ritka eset, amikor a belvíznek is van haszna.
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon,
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike…
/Babits M.: Balázsolás /
Szent Balázs püspök (316-ban Örményországban halt meg) életéről kevés hiteles adat ismert, ugyanakkor a népszokásokban igen elevenen él kultusza, ami azonban a nyugati egyházban csak a 9. századtól terjedt el. A liturgia szerint ilyenkor Balázs-áldást osztanak a gyertyaszentelői gyertyák fényében:
“Szent Balázs püspök közbenjárására oltalmazzon meg Isten a torokbajtól és minden más bajtól.”
A segítőszentek közé tartozik, különösen ismert, hogy ő az “illetékes” torokfájás esetén.
forrás: www.szentkoronaradio.com A mai ünnepnek nagyon Ekkor történt a gyermek Arra emlékezünk, amikor Szűz Mária negyven „Simeon .. prófétai „Most bocsásd el, Uram, „A gyertya Krisztus, Ma Gyertyaszentelő
(Szent-Gály Kata) |
Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.
Radnóti M.: Naptár (részlet)