hétvége…
Nekem új volt ez a szám és mivel szeretem Chris Reat, természetesen tetszik is. (A szöveg nem túl bonyolult…, nem is másoltam ki.)
A hétvége projekt készítésekkel telt. Ötödikben szinte minden tárgyból kérnek ilyen egész családot megmozgató feladatokat. Angolból a téma a kedvenc állat volt, ebből mutatok egy oldalt. Próbálok segíteni benne, de úgy, hogy én ne csináljak benne semmit, így viszont sok időbe telik……
A másik projekt természetismeretből már szerencsére kapcsolódott a karácsonyi készületekhez, ugyanis őszi termést, gyümölcsöt tartalmazó sütit lehetett csinálni ( azért írom hogy lehetett, mert ezek nem kötelezőek, csak nagyban befolyásolják a félévi jegyet!), fényképes dokumentáció és sütemény szükséges az ötöshöz.
Két sütivel neveztünk, az egyik a Nők lapja adventi számában volt, egyszerű és sütés nélkül készíthető:
ZSERBÓBONBON
Hozzávalók:
15 dkg aszalt sárgabarack, beáztatás után pépesre darálva
15 dkg darált dió
2 evőkanál narancslé
2 evőkanál porcukor
Baracklekvár, amennyit felvesz a massza
A fenti összetevőkből kis golyókat formázunk, majd hideg helyen hagyjuk megdermedni. Ezután fogpiszkálóra tűzve olvasztott csokiba mártjuk, majd díszítjük.
A másik kicsit átalakítva egy Oetkeres füzetkéből való:
MARCIPÁNOS – ALMÁS SÜTI
60 dkg reszelt alma
5 dkg marcipán
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
3 tojás
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál fahéj
10 dkg reszelt étcsoki
Csokimáz a tetejére: 10 dkg étcsoki
A hozzávalókból egy egyszerű kevert tésztát kell összeállítani, és ha kihűlt csoki máz kerül a tetejére. A reszelt alma miatt nem szárad ki olyan hamar.
Nem lehet leállni a teafilter tasakokból készített csillagokkal, ezek az Aldiból származó herbateákból készültek, illetve a bal felső sarokban lévő egy keresztszemes hópehely, amit kivágtam és filcre varrtam rá, így felfüggeszthető ( a Praktika novemberi számában van a minta).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: