Egy igazi karácsony előtti program a DIÓTÖRŐ annak, aki szeretne egy kicsit a mesék birodalmában elvarázsolódni pár órára.
Én személy szerint a balettra szavazok, Csajkovszkij zenéje csodálatos, a tánc, a díszlet és a gyönyörű jelmezek mind hozzájárulnak a varázslatos hangulathoz. Az első részben ott érzi magát az ember az 1800-s évek polgári karácsonyán, míg később a Varázslatok országában gyönyörű hópelyhek és tündérek repítenek gyerekkorunk álomvilágába vissza.
Szerencsére nem kellett Pestre utaznunk ahhoz, hogy mindezt élőben is láthassuk Kecskeméten a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékeinek előadásában.
A Diótörő története, azoknak, akik még nem ismernék:
Karácsonyeste van. A kis Klára és családja a meghívott vendégekkel együtt izgatottan várja, hogy megpillanthassa a feldíszített fenyőfát és a sok ajándékot. A gyerekek figyelmét egy későn érkező vendég vonja magára. Ő Drosselmeier úr, aki unokaöccsével, egy ifjú kadéttal érkezik. Klárának egy különleges bábot hozott ajándékba, a Diótörőt. Klára rögtön játszani is kezd vele. Az ünneplés a vége felé közeledik, búcsúznak a vendégek. Klára aludni tér.
Álmában csoda történik, megelevenedik körülötte a szoba. A karácsonyfa, a tárgyak megnőnek. Harcias egerek bújnak elő, de a Diótörő- aki nagyon hasonlít a kadétra – hősies csatában legyőzi az Egérkirályt és gyönyörű herceggé válva mesebeli tájra szánkózik Klárával. A táj életre kel, Klárának táncol a sok hópehely, a hó királynője és királya. A Varázslatok országában tovább utazva, színes táncokkal köszöntik Őket. Az út végén búcsút mondanak a varázslatoknak és együtt szállnak fel az álmok szánjára.
A lányom ilyennek látta az egyik kis angyalt
A zeneszerző Csajkovszkij (1840-1893) utolsó balettje volt a Diótörő, 1892-ben mutatták be Szentpéterváron.
A mese írója pedig E.T.A. Hoffmann (1776-1822), 1816-ban írta a darabot.
Hoffmann maga furcsa figura volt, jogot tanult, de Mozart volt a példaképe (az ő egyik keresztneve is Amadeus volt), a zenén kívül szenvedélyesen rajzolt is, maga készítette a fantasztikus illusztrációkat népszerűvé vált meséinek kiadásához.
A fennmaradt emlékek és karikatúrák szerint hasonló, mint különös történeteinek szereplői: púpos, alacsony, sovány, és mindig hosszú kabátot és magas kürtőkalapot viselt.
Képzelete pedig – mint meséi tanúsítják – hihetetlenül merész és csapongó volt.
Természetesen rengeteg feldolgozása van a műnek, én most csak kettőt említek:
Varró Dániel Diótörő című re-meséjét mint érdekesség, valamint az új 3D-s filmet, amelynek előzetesét az alábbi linken meg lehet nézni:
http://www.musicalinfo.hu/index.php?cikk=1400
Hát…a trailer alapján én még gyengébb idegzetű felnőtteknek sem ajánlanám, hát még gyerekeknek!
Mennyit változott a világ majd 200 év alatt! Ma már sokkal erősebb ingerek kellenek a félelemkeltéshez, mint akkor. És hát ez 21. századi mese már…., e század kellékeivel. De hogy mennyire karácsonyi?
Magyar szereplőkkel kerül a mozikba a Diótörő 3D verziója. A forgatókönyvet a rendező, Andrei Konchalovsky Chris Solimine-nel közösen írta, az alkotás producere Paul Lowin és Moritz Borman, valamint magyar részről Cirkó József. A filmet Magyarországon forgatták, így nem meglepő, hogy sok magyar szereplő is látható benne.
A Diótörő filmváltozatához Csajkovszkij ismert dallamait felhasználva nyolc új dal készült, szövegüket az Oscar-díjas Sir Tim Rice írta.
A Diótörő története 1920 karácsonyán, Bécsben játszódik. Az Elle Fanning által alakított kis főhős egy különleges diótörő figurát kap ajándékba. A kislány boldogan fekszik le aludni, de álmában megelevenednek a bábok és a karácsonyfadíszek. A gonosz Patkánykirály katonáival háborút indít ellenük. Győzelmüket a bátor Diótörő hiúsítja meg, aki gyönyörű herceggé válva magával viszi a kislányt mesebeli birodalmába. Örömét és csodálatát a patkányok támadása zavarja meg, de Diótörő és alattvalói hősi küzdelemben legyőzik őket. A győzelem után Diótörő birodalma ismét teljes fényében ragyoghat, a kislány pedig boldogan ébred fel álmából.
Itt is olvashatsz: www.fuveskonyv4.blogspot.com
Nekem kislánykorom óta a kedvencem a Diótörő!
Valamikor a TV-ben is adták, dec. 25-én. Minden évben!
Majd később, felnőtt koromban, meglepett a párom, karácsoykor, 25-e reggeli előadásra, a Diótörőre!
Ültem a nézőtéren és a csodálatos előadás közben hullottak a szép látványtól és a zenétől a könnyeim! Csodálatos volt látni. Talán azért is szeretem ennyire a balettot, és ezt a darabot, mert 5 éves korom óta balettoztam, az volt a mindenem, és sajnos abba kellett hagyni valami okból kifolyólag… 🙁
Sajnos én felnőtt fejjel láttam először ezt az előadást, de így is elvarázsolt. Annak viszont nagyon örülök, hogy a lányomnak már lesz róla emléke gyerekkorából.