boldogságérzetünk

A boldogságérzetünket 50%-ban a génjeink határozzák meg! Nem hagy nyugodni ez az adat. Tudom magamról, hogy nekem sajnos ebből kevesebb jutott, elégedetlenkedek is miatta eleget. Most viszont beugrott: ezt inkább így kellene elfogadnom magamban és másokban is. Másokban sem könnyű ezt elfogadni, különösen ha közeli családtagról van szó. Ami megdöbbentő, hogy már a gyerekeknél is egész kis korban látható ez. Annyit küzdöttem, hogy segítsek növelni ezt bennük, sikertelenül. Most először próbálom elfogadni ezt a tényt magamban és másokban is. ( Kicsit felszabadul tőle az ember!)

 Ugyanakkor tudatosan próbálok rákoncentrálni arra 10-20%-ra, ami változtatható:  vagyis feltettem magamnak a kérdést: mitől is vagyok igazán boldog? És itt nem nagy dolgokra gondolok, csak egyszerű, hétköznapi tevékenységekre, de teljesen személyre szólóan. Ha megvan, akkor azt a tevékenységet igenis be kell iktatni a mindennapokba. Azt azért tapasztalom, hogy nem is olyan könnyű felsorolni, hogy mi tesz boldoggá, mélyre kell ásni hozzá. Talán könnyebb meglátni a másikban: például tudom, hogy a gyerekemnek teljes kikapcsolódást okoz már egész kicsi korától a rajzolás és a legózás, ezért ha látom, hogy nem találja magát, akkor mindenféle magyarázgatás helyett próbálom abba az irányba terelni, hogy valami érdekeset rajzoljon le. (A gyerekek maguktól nem mindig tudják, hogy valami nyugtalanítja őket, és attól nem érzik jól magukat. Ilyenkor csak piszkálják a másikat, unatkoznak, ha nem segítünk nekik.)

Ez akár lehet még része a januári rendteremtésnek, magunkban: tudatosítani, hogy vajon mekkora a saját boldogságérzetünk és aztán megpróbálni elfogadni azt. Majd megkeresni és tényleg le is írni, hogy milyen tevékenységek tesznek boldoggá. Úgy tapasztalom, nem egy-két perces feladat ez.