Hamvazószerda

Hamvazkodjál hívő lélek,

mert porba tér ez az élet.

Akármennyit örvendeznél,

ne feledd, hogy porból lettél.

Hamvazkodjál, te dúsgazdag:

mert javaid cserben hagynak.

Évek szállnak, és maholnap

átadod mind földi pornak.

Hamvazkodjál, szegény ember,

viseld sorsod türelemmel:

Hamu hull a gyötrelemre

s irgalom a hű szívekre.

Örömeink mind elmúlnak,

könnyeink is porba hullnak.

Boldogok, kik megjavulnak,

hamu szaván megindulnak.

Ó, ki tested meggyötörted

s a Golgotán összetörted.

Adj nekünk is töredelmet,

testünk ellen győzedelmet.

(Sótári Énektár 1693)

“Por és hamu vagyunk – de Isten alkotása, szeretetből, szeretetre.

Por és hamu vagyunk, semmiség, amelyet betölt a végtelen,

halál, amely az életet hordja a méhében, 

látszólagos hiábavalóság,

amely az egyetlen értelmes és maradandó tevékenységre ad lehetőséget:

a szeretetre, 

múlandó életünkben éppúgy, mint az örökkévalóságban.”