A januári boldogság program után kissé megkésve, de itt van a februári:
G. Rubin könyvét idézve:
februárban „Gondolj a szerelemre!”
– azaz a párkapcsolatunkra vagy éppen annak hiányára.
Ez az első lépés: gondolkodjunk róla, beszélgessünk róla, de a legfontosabb, hogy tegyünk érte! Emlékezzünk csak a kisherceg rózsájára! Vagy: ha autót, házat veszünk, azzal állandóan foglalkozni kell: karbantartani, felújítani, tisztítani, stb. Így van ez az emberi kapcsolatokkal is, ha elhanyagoljuk, akkor elromlanak, megcsúnyulnak. S ilyenkor mit lehet vele tenni? Kidobjuk és újat veszünk vagy elővesszük és el kezdünk törődni vele, rendbe hozzuk.
Egy film és egy könyv jut eszembe erről, melyeket mostanában olvastam, láttam: a könyv magyar (2010), Fejős Éva : A mexikói —
a film pedig amerikai (2008), címe Szerelempróba (Fireproof).
Meglepő módon egyforma az alapkonfliktusuk: egy férfi és egy nő új házukban azon veszekszik, hogy miért üres a hűtő. Mindkét nő sikeres a szakmájában, mindkét férfi tűzoltó. A magyar lány mindent föladva útra kel új társat és új otthont keresni magának. Az ameriai filmben a férj nehéz küzdelmek árán, egy 40 napos konkrét menetrend szerint (és ami még fontosabb: egy merőben más értékrendszer felismerésével) megmenti a házasságukat.
“Amerikában támadják, gyengítik és megpróbálják újradefiniálni a házasságot. Ez a film arról szól, hogy a házasságot tisztelni kell, és érdemes érte küzdeni. A házasság a társadalom tartópillére; ha összeomlik, a család és a közösség omlik össze. Istennek terve van a házassággal; ezt a tervet szeretnénk újra méltó módon felmutatni.” – nyilatkozta a filmről annak rendezője.
S ha már a házasságról van szó, nemrég láttuk
Az aranyműves boltja című színházi előadást, mely
oratórikus elmélkedés a szerelemről, házasságról.
Nem könnyű darab, de felhívja a figyelmet arra, hogy ne vesztegessük el az együtt töltött időt sértődésekre, meg nem értésre, nehogy már csak a felismerésre maradjon időnk: milyen kár, hogy nem figyeltünk egymásra! A mű kapcsán érdemes elgondolkodni arról is, hogy hogyan lehet újrakezdeni, új alapokra fektetni egy kapcsolatot, ha már majdnem leéltük azt egy bizonyos lelki-érzelmi rendszer szerint.
Nem könnyű kérdés, de az biztos: a változtatáshoz kell egy érték rendszer, ami alapján felvállaljuk a kapcsolat új alapokra helyezését. És ez nem azt jelenti, hogy a másikat akarjuk megváltoztatni, hanem a kapcsolatunkat.
Érdemes elolvasni hozzá néhány könyvet, akár pl a férfiak és nők eltérő viselkedés és gondolkodás módjáról. Rögtön egy példa rá „A köztük lévő egyetértés ellenére, miszerint a közös tevékenység és a társalgás fontos dolog, a nő legmeghittebb pillanatát a bensőséges beszélgetés jelenti, míg a férfi akkor érzi az összetartozást, ha együtt dolgozik vagy játszik valakivel. …. A nőkben erősebb a mások iránti empátia, mint a férfiakban.”
Sok hasznos ötletet lehet összegyűjteni, amivel javítgathatjuk a kapcsolatunkat. Pl egy ötlet G. Rubin könyvéből: „Nagyszüleim 72 évet éltek le házasságban. Azt mondták, minden házaspárnak szüksége van egy szabadtéri játékra, mint a tenisz vagy a golf, és egy bentire, mint a scrabble vagy a kopogós römi, amit együtt játszhatnak.”
A boldogságról még több itt
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: