Egy kellemes kikapcsolódás téli estékre, a meleg kályha mellett ülve egy bögre forró teával …. Ezt kínálja Fejős Éva új könyve: A mexikói (2010), aki mindig egy lépéssel előtted jár!
„Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában és végre összeköltözhet szerelmével. Aztán jön egy furcsa, …. emlékezetes éjszaka egy messziről jött idegennel, és Zsófi jól felépített élete összeomlik. Mindent hátrahgyva elinkul a mexikói után, aki titokzatos jeleket hagy neki szerte a világban…. Szerelem? Kalandvágy? Zarándoklat? – vajon mi hajtja a magyar lányt egyre egzotikusabb tájak, egyre veszélyesebb kalandok, és önmaga számára is ismeretlen énje felé?”
Ennyit a könyv történetéről. A story eléggé közkedvelt mostanában (lásd Izek, imák, szerelmek): sikeres nő, aki mégsem boldog. Nekivág a világnak, hogy megtalálja a boldogságot. És meg is találja, valamilyen egzotikus helyen, távol a civilizációtól.
Tehát hiába a siker, a luxus körülmények, a 21. századi hiper-szuper technika, a szintén sikeres, környezetbe illő partner. Egy önmagát folyton kereső, maximumra törekvő mai nőnek mindez nem hoz igazi boldogságot. Akkor mi ad boldogságot? Sokáig keresnek, míg megtalálják: az anyagi dolgok nagy részéről le kell mondaniuk ahhoz, hogy rájöjjenek: a boldogság az egyszerűségben rejlik.
Valahogy azt mutatja az általuk bejárt út, hogy a városok high-tech, steril viszonyai helyett vissza kellene találni a mindennapok egyszerű, meghitt világába, ahol az anyagi bőség nem fedi el a másik ember jelenlétét. Ahol nem kell megfelelni a főnöknek, a versenyszférának, nem kell félni, hogy lemaradnak valami divatos új dologról és nem lesznek elég menők. Nincs a nyomás, hogy mindig valami új dolog megszerzéséért kell hajtani.
A mexikói tengerpart kis falvaiban, vagy Indonéziában csak a mának, a pillanatnak élnek, úgy ahogy körülöttük mindenki. Nem kell rohanni sehová, sem térben, sem időben. Az ott élő emberek elégedettek azzal, amijük van. Így rengeteg idejük megmarad élvezni a jelent.
Ehhez azért nem kellene a világ másik végére utazni, érdemes lenne előbb szétnézni a környezetünkben, megkeresni a családunkat, barátainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, …. szerencsére többségünknek van, … csak néha könnyebb egzotikus helyszínekről és szereplőkről álmodozni.
Különben is, hogyan hagyjuk itt a ránk bízott szeretteinket, akiknek szükségük van ránk: a gyerekeinket, szüleinket?
Ha az utazásra, keresgélésre fordított időt, pénzt, energiát a körülöttünk élőkre szánnánk, talán itthon is meg lehetne találni a boldogságot!
Ahhoz az egyszerű boldog, csak a napnak élni, az nekünk már nem megy, ahhoz újra kell születni egy csendes napfényes tengerparton.
Itthon már nem lehetünk boldogok?! Miért csak a tengerparton lehet? Azt is megszokja az ember egy idő után…
A napfény tényleg nagyon fontos, és idővel egyre fontosabb lesz. Februárban különösen értékelem ha van egy szép enyhe napos délelőtt!