füveskönyv

hétvége

 


hétvége…






Nekem új volt ez a szám és mivel szeretem Chris Reat, természetesen tetszik is. (A szöveg nem túl bonyolult…, nem is másoltam ki.)

A hétvége projekt készítésekkel telt. Ötödikben szinte minden tárgyból kérnek ilyen egész családot megmozgató feladatokat. Angolból a téma a kedvenc állat volt, ebből mutatok egy oldalt. Próbálok segíteni benne, de úgy, hogy  én ne csináljak benne semmit, így viszont sok időbe telik……


A másik projekt természetismeretből már szerencsére kapcsolódott a karácsonyi készületekhez, ugyanis őszi termést, gyümölcsöt tartalmazó sütit lehetett csinálni ( azért írom hogy lehetett, mert ezek nem kötelezőek, csak nagyban befolyásolják a félévi jegyet!), fényképes dokumentáció és sütemény szükséges az ötöshöz.

Két sütivel neveztünk, az egyik a Nők lapja adventi számában volt, egyszerű és sütés nélkül készíthető:



ZSERBÓBONBON

Hozzávalók:

15 dkg aszalt sárgabarack, beáztatás után pépesre darálva

15 dkg darált dió

2 evőkanál narancslé

2 evőkanál porcukor

Baracklekvár, amennyit felvesz a massza

A fenti összetevőkből kis golyókat formázunk, majd hideg helyen hagyjuk megdermedni. Ezután fogpiszkálóra tűzve olvasztott csokiba mártjuk, majd díszítjük.

Csokibevonathoz: 10 dkg étcsoki és 6 dkg vaj



A másik kicsit átalakítva egy Oetkeres füzetkéből való:

MARCIPÁNOS – ALMÁS SÜTI

60 dkg reszelt alma

5 dkg marcipán

20 dkg vaj

15 dkg porcukor

3 tojás

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

1 teáskanál fahéj

10 dkg reszelt étcsoki


Csokimáz a tetejére: 10 dkg étcsoki 1 dl tejszínnel megolvasztva

A hozzávalókból egy egyszerű kevert tésztát kell összeállítani, és ha kihűlt csoki máz kerül a tetejére. A reszelt alma miatt nem szárad ki olyan hamar.




Nem lehet leállni a teafilter tasakokból készített csillagokkal, ezek az Aldiból származó herbateákból készültek, illetve a bal felső sarokban lévő egy keresztszemes hópehely, amit kivágtam és filcre varrtam rá, így felfüggeszthető ( a Praktika novemberi számában van a minta).

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!